Bajnokok csapata: megvolt a tókerülés is

A Csupasport sztárváltójának délelőtti futója volt Bogárdi Szilvia és Csere Gáspár is, akiket gyorsértékelésre kértünk. Kiderült, hogy a víz mindenkinek nagyon csábító!

„Szilvi végzett, úgyhogy elindulhatok korábban” – jelezte kora reggel Bogárdi Szilvia, a 2018-as Ultrabalaton női győztese a Csupasport szervezte sztárváltóban. Hiszen a koronavírus-járvány ugyan megakadályozhatta a május 16-i rendezést, ám a futók kedvét nem vehette el, így a 25 kilométert „tekerő” Lubics Szilvia után a másik Szilvi vette át a stafétát, és tett meg 16 kilométert festői szépségű helyen.

„Teljesen elkapott az Ultrabalaton-hangulat – így Bogárdi. – Rendesen feltuningolt Szilvi üzenete, hogy végzett, úgyhogy a tervezettnél korábban indultam neki a szakaszomnak. Igazi klassz futóidő volt, Vértesszőlősről indulva az Öreg-tavat kerültem meg, hogy szimbolikusan ugyan, de szerepeljen a távban tókerülés.

Magammal vittem az UB egyéni teljesítésekor hallgatott zenéimet és persze a feledhetetlen emlékeimet. A párom, Jakabházy Miki is elkísért, ám végül csak egy darabon futottunk együtt.”

A riói olimpikon maratonista, Csere Gáspár Bogárdi után tette meg a maga 15 kilométeres távját. Eredetileg 25-öt vállalt volna, de megfájdult a combja, ezért végül kevesebbet futott. A váltótagokra jellemző, hogy seperc alatt „elkelt” köztük ez a tíz „plusz” kilométer.

„Szerencsére rendbe jött a lábam – mondta Csere Gáspár. – Egész stabilan futottam, de azért bölcs döntés volt az edzőmmel pihenősebbre venni a hetet, nem túl keményen és hosszút futni. Bár még sosem szerepeltem az Ultrabalatonon, többször is eszembe jutott, milyen okból futok. Nyilván a virtuális futás nem ugyanaz, mint az igazi, de azért dolgozott bennem a tudat, hogy másokkal együtt vagyok, ráadásul a Duna-parton futottam, így a víz sem maradt ki.”

Csere a vele évek óta rendszeresen edző Tóth Tamás olimpikon triatlonossal tette meg a távot, így gyakorlatilag bővült a sztárváltó.

A maratonista egyébként korábban elkacérkodott a gondolattal, hogy egyszer egyéniben is teljesíti a 221 kilométert, ám mindig arra jut, az nagyon hosszú lenne neki.

„Annyira felpörgött az Ultrabalaton, hogy állandóan csak azt hallom, egyből betelt a nevezés. Szeretem a váltóversenyeket, a BEAC-cal is rengeteg ilyet nyertünk. Ha nem is ígérem meg, hogy jövőre, de egyszer biztosan nevezek az UB-ra.”

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

A sztárváltó vélhetően szombat késő este fejezi be a 221 kilométert, természetesen vasárnap az eredményekről is beszámolunk. Sőt, a kiváló ultrafutó, Bérces Edit jelezte, hogy ők pedig egy remek nemzetközi csapatot hoztak össze, rajta kívül többek között Maráz Zsuzsannával, Bódis Tamással, Nagy Katalinnal, Bogár Jánossal, illetve olasz és francia futókkal az NN Ultrabalaton-Nemzeti Sport virtuális futóváltó jegyében, hamarosan hosszabban írunk az ő futásukról is.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.