Szabadidős szemmel is sikeres olimpia

Érmek, értékes helyezések, eredményes szereplés – a szabadidős sportok szempontjából is jól sikerült nekünk, magyaroknak a tokiói játékok, amely emlékezetes történetekkel ajándékozta meg a rajongókat.

Soha rosszabbat!

Magyar szempontból a férfi vízilabda-válogatott bronzérmével zárult vasárnap a tokiói olimpia, ám honlapunk profilja miatt elsősorban a szabadidős sportokra összpontosítva tekintjük át a játékokat – szerencsére van miért visszanézni.

Ha az érmek megszerzésének sorrendje szerint haladunk, a vitorlázó Berecz Zsombor kívánkozik az élre, hiszen nagy csatában, az éremfutamot megnyerve végzett a második helyen a finn dingi hajóosztályban. Egyrészt történelmi tettet hajtott végre, hiszen a tenger nélküli Magyarország legjobb olimpiai helyezését érte el vitorlázásban, másrészt meghazudtolta a „csak az arany számít” felfogást, üdítő volt látni felszabadult örömét.

 

Berecz Zsombor ezüstérmet szerzett Tokióban. Fotó: MTI

 

A magyar nyílt vízi úszókkal is madarat lehetett volna fogatni, hiszen extrém körülmények között teljesítettek extrán. A nyílt vízi úszásban világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf 10 kilométeren nagyszerű versenyzéssel szerzett második helyet, ő maga is úgy fogalmazott: ez megnyert érem. S míg tőle okkal remélhettük a kiugró szereplést, Olasz Annát előzetesen talán nem tettük volna a negyedik helyre – nem mintha a nyílt vízi úszásban írhatnánk papírformáról.

Csakhogy az idén remeklő szegedi sportoló kiválóan tempózott, és a nagymenők társaként a negyedik helyen ért célba. S hogy mennyire örült?

„Kimondhatatlanul boldog vagyok, az első nyolcban akartam végezni, ez a negyedik hely nekem óriási eredmény” – idéztük a verseny utáni örömszavait a róla írt portrénkban.

Még nagyobb szenzációt keltett a honlapunkon már sokszor és okkal méltatott Vas Kata Blanka negyedik helyezése. Aki követte a csupán 19 esztendős bringás pályafutását, tudta, óriási jövő előtt áll, de hogy az óriási jövő ilyen gyorsan jelenné is válik… A női hegyikerékpárosok között elért „majdnem dobogóra” mindenki felkapta a fejét. Ráadásul Cser Gábor, a hegyikerékpáros-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint Blanka útja innen már csak még feljebb vezet.

 

Vas Kata Blanka útja csak felfelé vezethet. Fotó: Getty Images

 

Az érmek fényében sem halványulhatnak el az értékes helyezések, amit nemcsak Olasz vagy Vas, hanem a triatlonosok kapcsán is kiemelhetünk. Ahhoz képest, hogy Bicsák Bencének fájó térde miatt még az olimpiai indulása is veszélybe került, a pontszerző hetedik helyezés csodaszámba megy, és hasonlóan fogalmazhatunk Bragmayer Zsanett 12. pozíciójáról is, amely minden idők legjobb magyar női eredménye. A gyaloglók is kitettek magukért, a kőkemény 50 kilométeres versenyben Helebrandt Máté a 17., Venyercsán Bence a 20. helyen végzett.

Ha letesszük a magyaros szemüveget, további érdekességeket találunk. A futást szeretőknek öröm volt látni, ahogy Eliud Kipchoge a körülményekkel és az ellenfelekkel mit sem törődve fölényesen győz a férfiak maratoni versenyében.

 

A japán Nisija Momidzsi 13 esztendősen nyert olimpiai bajnoki címet. Fotó: AFP

 

Láthattuk, miként hódítják meg az olimpián bemutatkozó sportág, a sportmászás képviselői a falakat annál is gyorsabban, mint ahogy egy átlagember sétál. Ámultunk a brit Charlotte Worthington egészen különleges, olimpiai bajnoki címet érő szaltóján, illetve hittük is, meg nem is, hogy tinik sajátítják ki a dobogót a női gördeszkások utcai versenyében, élen a mindössze 13 éves japán Nisija Momidzsival.

Tényleg soha rosszabb olimpiát! A következő, párizsi nyári játékokra már csak három évet kell várni…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.