A legendás Mr. Olympia elmondta, szerinte kik minden idők legjobb testépítői

Jay Cutler négyszer nyerte meg a híres versenyt, 2013-ban visszavonult, most pedig összeállított egy ötös listát.

A világ valaha volt egyik legnépszerűbb testépítője, bizonyos szempontból mégsem volt szerencséje. Jay Cutler négyszer (2006, 2007, 2009, 2010) nyerte meg a Mr. Olympiát, és ő volt az első, aki – 2009-ben – közvetlenül azután hódította vissza a címet, hogy az előző évben elvesztette.

De menjünk vissza kicsit az időben. Tinédzserként amerikaifutballozott, majd a középiskola után javítótisztként dolgozott egy magas biztonsági fokozatú börtönben. Eközben büntetőjogot tanult a főiskolán, és itt ismerkedett meg Marcos Rodriguez személyi edzővel, aki bevezette a testépítés világába, és bátorította a fiatal Jay Cutlert, hogy érdemes lenne ezzel foglalkoznia. Az első versenyén második lett a helyi teremben rendezett Worcester testépítő-bajnokságon, néhány évvel később, huszonhárom évesen pedig már profinak vallhatta magát. És hogy miért nem volt szerencséje? Mert 1992 és 1997 között Dorian Yates, azt követően, 1998 és 2005 között pedig Ronnie Coleman uralta a testépítés világát, és egyiküket sem lehetett letaszítani a trónról.

Az áttörést a 2006-os év hozta el, amikor megnyerte a Mr. Olympiát, mégpedig úgy, hogy előtte azt nyilatkozta, ha nem győz, leborotválja a haját. Végül nem került rá sor, de azt sem árt hozzátenni, hogy ekkor már 33 éves volt, vagyis viszonylag későn ért fel a csúcsra.

Még 2011-ben is második lett a Mr. Olympián, 2012-ben bicepszsérülés miatt nem indult, 2013-ban pedig a hatodik helyen végzett. Azóta gyakorlatilag visszavonult, saját, táplálékkiegészítőket forgalmazó cégével foglalkozik, és a közösségi médiában is meglehetősen aktív. A népszerűségét mutatja, hogy az Instagramon 4.4 millióan követik. Azaz ha valamit mond, arra érdemes odafigyelni. Márpedig a napokban a saját YouTube-csatornáján (merthogy halad a korral…) elárulta, szerinte ki minden idők öt legjobb testépítője. Úriemberként saját magát természetesen nem említette, de nézzük, hogy is fest a 49 éves Jay Cutler ötös listája.

Ronnie Coleman: Vélhetően kevesen vannak a testépítők között, akik még nem hallottak az 58 éves egykori sportolóról. Sorozatban nyolcszor nyerte meg a Mr. Olympiát, minden idők egyik legjobbjának tartják. Korábban hosszabb portrét írtunk róla.

Ronnie Coleman

Dorian Yates: Jay Cutler korábbi riválisa már hatvanéves, sorozatban hatszor nyerte meg a Mr. Olympiát. Szintén a sportág egyik legendás alakja, főleg a hátizmát csodálják sokan a mai napig. Ebben a cikkünkben egy korábbi durva sérülését elevenítettük fel.

Dorian Yates

Lee Haney: Ronnie Colemanhoz hasonlóan ő is nyolcszor nyerte meg a Mr. Olympiát, nem kell tehát különösebben magyarázni, miért kapott helyet a listán. Ő volt a nyolcvanas évek egyik legendája, november 11-én tölti be a 63. életévét. Portrénk itt olvasható.

Lee Haney

Arnold Schwarzenegger: Ő az, akit tényleg senkinek sem kell bemutatni. Testépítőként hétszer nyerte meg a Mr. Olympiát (igaz, az 1980-as sikerét már megkérdőjelezik), de színészként és politikusként is sikeres volt, a mai napig rengetegen tekintik őt példaképüknek.

Arnold Schwarzenegger és Franco Columbu

Sergio Oliva: Talán a leginkább meglepő név a listán. Persze akik benne vannak a testépítésben, bizonyára hallottak a háromszoros Mr. Olympia-győztes sportemberről, aki tíz éve, 71 esztendős korában hunyt el. Aki még nem ismeri, itt elolvashatja, ki is ő.

Sergio Oliva

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.