Suhajda Szilárd április elején indul, és a Lhoce megmászásával próbálkozik

A sportember 2016 után ismét egyedül mászik, s elsőként a Magyar Lhoce Expedíció 2022 keretén belül a 8516 méteres csúcsot célozza meg.

Suhajda Szilárd, a K2 első magyar megmászója az idén új, hosszú távú Himalája-projektbe kezd. Az úgynevezett Big Five-kihívás során földünk öt legmagasabb (Mount Everest – 8848 méter, K2 – 8611 méter, Kancsendzönga – 8586 méter, Lhoce – 8516 méter, Makalu – 8463 méter) hegycsúcsát szeretné elérni első magyar állampolgárként, természetesen az eddigiekhez hasonlóan pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

A sorozat részeként április 6-án kezdetét veszi a Magyar Lhoce Expedíció 2022. A Mount Everest tömbjéből emelkedő 8516 méteres csúcson eddigi egyetlen magyarként Erőss Zsolt és Gál László járt, még 2011-ben.

Suhajda Szilárd 2014-ben – a nagyváradi Varga Csabával együtt – megmászta a 8051 méter magas Broad Peaket, majd 2016 nyarán bejelentette, hogy a jövőben Klein Dáviddal együtt próbálják megmászni a lehető legtöbb nyolcezer méter feletti csúcsot, s az Eseményhorizont elnevezésű vállalkozás keretében a K2, a Gasherbrum I (Hidden Peak), a Mount Everest és a Dhaulagiri megmászásával is próbálkoztak, sőt a K2-vel kétszer (2016, 2019) is. A Makalu-expedíciót pedig kétszer is megtervezték, de a koronavírus-járvány 2020-ban és 2021-ben is meghiúsította a vállalkozást. Most januárban aztán a páros bejelentette, hogy öt és fél év után külön folytatják a hegymászást.

A Magyar Lhoce Expedíció 2022 április 6-án kezdődik, Suhajda Szilárd ekkor indul a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérről Nepálba, a tervek szerint április 20-án már elérheti az alaptábort (5300 méter), s május végén megpróbálhat feljutni a csúcsra.

„Egy jól definiált küldetés, amire építeni lehet, öt hegycsúcs, amelyet belátható időn belül teljesíthetek – felelte Suhajda Szilárd a Big Five-kihívással kapcsolatban. – Olyan kihívás, amelyet reális célnak érzek, oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül. A K2 csúcsán már volt szerencsém állni, így a következő években négy hatalmas hegy, a Mount Everest, a Kancsendzönga, a Lhoce és a Makalu vár rám.”

A Lhoce a Mount Everesttől délre található, főcsúcsa 8516 méter, ezzel a negyedik legmagasabb hegy a világon. Nepál és Kína határán emelkedik, elsőként egy svájci expedíció tagjai mászták meg, 1956-ban. A csúcsra vezető, úgynevezett nepáli normál útvonal áthalad a Khumbu-jégesésen, a meredek Lhoce-falon, a kőhullásnak kitett Reiss-kuloáron (avagy Lhoce-folyosón), legfőbb nehézségét azonban az extrém magasság jelenti: a csúcsrégióban harmadannyi levegő jut a tüdőbe minden egyes lélegzetvételre, mint a Kárpát-medence magasságában.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN- HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében
Pattanj két kerékre a városban is! Az elektromos kerékpárok előnyei a városi közlekedésben
Mátra, a Kazinczy, Vadrózsa: erre tette fel az évét, megvan a mesterhármas!
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.