Takács Andrea az összes tengerben úszna

EZT ÍRTUK 2019-BEN! Bágyiné Takács Andrea egyedüli magyarként indult, és a hatodik helyen végzett a nők mezőnyében az Oceanman-sorozat ciprusi állomásán, s jövőre már az öt kilométeres távra váltana.

(December utolsó és január első hetében válogatást közlünk 2019 legolvasottabb anyagaiból.)

Malajziától Ciprusig tizenhat versenyt ölelt fel a három kontinensen átívelő idei Oceanman-sorozat, amelynek utolsó állomása Limasszol volt. A megméretésen egyedüli magyarként Bágyiné Takács Andrea is rajthoz állt, sőt a hatodik helyet szerezte meg a huszonkilenc nemzet részvételével rendezett viadalon.

„Hároméves korom óta úszom, és úgy mondanám, megtalált ez a verseny – kezdte érdeklődésünkre Bágyiné Takács Andrea. – Nagyon sok versenyre járok, a limasszolinak a közösségen belül terjedt a híre, vagyis szembejött velem. S mert hiszek a vonzás törvényében, gondoltam egyet, és belevágtam.”

 

Bágyiné Takács Andrea hozzátette, nemcsak az úszás szerves része az életének, merthogy vízilabdázott, majd triatlonozott, és a maratoni futást is kipróbálta. A ciprusi versenyre három távon lehetett nevezni, 2, 5, illetve 10 kilométeren. Ő a sprintszámban indult, s noha titkos vágya az egy órán belüli eredmény elérése volt, végül gyakorlatilag ugyanolyan időt teljesített, mintha nem is tengerben, hanem medencében úszott volna: 37:44 perccel szerezte meg a hatodik helyet.

„Amikor ellőtték a rajtot, kikapcsolt az agyam, és csak úsztam, ahogy tudtam, ráadásul rengeteget készültem a versenyre. Elképesztő környezetben, egy ötcsillagos szálloda strandján volt a viadal, kristálytiszta vízben, még a kifújt levegő buborékjai is látszottak. A verseny előtt a szél és a nagy hullámok miatt megváltoztatták a menetirányt, de minden rendben volt, könnyebb volt itt úszni, mint a Balatonban.”

Titkos álma, hogy „körbeússza” a Földet, s ott legyen az Oceanman-sorozat összes állomásán, ehhez azonban az ötöslottót kellene megnyernie az egyik barkácsáruház kertészeti osztályát vezető hölgynek. Két versenyt már kinézett magának: az ukrajnait és a mexikóit.

„Odessza azért csábító, mert az oroszok rendkívül eredményesek ebben a sorozatban, és abban a térségben is meg akarom mutatni, mire képesek a magyarok. Mivel a kihívások emberének tartom magam, az idei két kilométer helyett jövőre már öt kilométeren tervezem az indulást. Sokat versenyzek, többször teljesítettem a nagyatádi eXtremeMant, emellett nagyon büszke vagyok arra is, hogy a magyarok közül ilyen érmem csak nekem van az idén.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében
Pattanj két kerékre a városban is! Az elektromos kerékpárok előnyei a városi közlekedésben
Mátra, a Kazinczy, Vadrózsa: erre tette fel az évét, megvan a mesterhármas!
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.