Sikeres évünk testépítésben és fitneszben

Régen szerepeltek ilyen sikeresen testépítő- és fitneszversenyzőink a nemzetközi porondon, mint az idén. Huber Istvánnal, a honi szövetség elnökével beszélgettünk a háttérről és a folytatásról.

Tavaly év végén a következőképpen zárta évértékelőjét: „Nagy létszámú csapattal utazunk a romániai junior testépítő- és fitnesz-világbajnokságra, valamint a felnőttvébére, ahonnan remélhetőleg érmekkel térünk haza.” Bejött a számítása?

Teljes mértékben – felelte Huber István, a honi szövetség elnöke. – Rendkívül szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert versenyzőink csodás eredményeket értek el ebben az évben. Példaképpen említhetem a romániai junior-világbajnokságot, amelyen tizenkilenc versenyzőnkből tizennyolc jutott a döntőbe. Mindemellett Nyircsák József és Vágó Virág személyében két világbajnokot ünnepelhettünk, és számos érmet, valamint döntős helyezést is szereztünk. Ennél jobb szereplésről nem is álmodhattam volna. A felnőttvébére nagy létszámú juniorgárdával mentünk ki, amely a várakozáson felül szerepelt. A csapat majdnem minden tagja döntős volt, akik nem, azok is pontszerző helyen végeztek. Összességében elmondható, a koronavírus-járvány ellenére a magyar versenyzők nagyon jól szerepeltek az idén a különböző nemzetközi viadalokon.

 

Nyircsák József aranyérmet szerzett a kolozsvári junior-világbajnokságon

 

Nem beszélve a gyerekekről, akik szintén szép évet zártak.

Ők egyértelműen a világ élvonalába tartoznak, rendszerint a szlovák gyerekekkel vívnak az első helyért, míg Ukrajnának általában a bronzérem jut. Nem túlzás állítani, a gyermekszakágban fitnesznagyhatalomnak számítunk.

Kinek adná az év felfedezettje címet?

Olyan sok szép eredményt értünk el kétezerhúszban, hogy nehezen tudnék egy versenyzőt is kiemelni. Vágó Virág a junior-világbajnokságon első, a felnőttvébén harmadik lett, mégsem mondanám, hogy ő az év felfedezettje, mert már tavaly is csodásan versenyzett. Nyircsák Józsefnek sem adnám a címet, mert bár az idén junior-világbajnoki címet szerzett, tavaly is megállta a helyét a juniorok és a felnőttek között. Talán Ilosvay Viktória érdemli ki a címet, rá egy kisebb versenyen figyeltem fel. Láttam, hogy kitűnő adottságai vannak, ezért kivittük magunkkal a junior- és a felnőttvébére. Meghálálta a bizalmat, hiszen a spanyolországi felnőtt-világbajnokságon – tizenkilenc éves kora ellenére – második lett a Women’s fitness kategóriában. Van, akinek tíz év kell, hogy ilyen szép eredményt érjen el, neki egy sem kellett.

Beszéljünk kicsit a férfiakról is. Már elhangzott Nyircsák József neve, de úgy tűnik, rajta kívül nincsenek sikeres férfi testépítőink.

Ez nem teljesen igaz. Simon Norbert ezüstérmet szerzett a juniorvébén Nyircsák József mögött, ami csodával határos, Kardos Gergely pedig ötödik lett. Továbbá Berecz Sándor a felnőtt Európa-bajnokságon az előkelő ötödik helyet szerezte meg a Men’s physique kategóriában. Tény és való, Nyircsák József képessége, fanatizmusa és genetikai adottsága rendkívül egyedi, de azért a többi férfi testépítőnk is jó. Nyircsák megjelenése már-már Kiss Jenőét és Lantos „Johnnyét” idézi. Régóta vártunk, hogy ilyen versenyzőnk legyen.

Maradt hiányérzete?

Nem, hiszen csodálatos évet zártunk. Mindenkinek meg kell értenie, a járvány miatt nehéz időket élünk. Vigyáznunk kell egymásra, mert az egészség a legfontosabb. Látjuk, hogy a járványnak gazdasági áldozatai is vannak. Elég, ha csak az edzőtermekre gondolunk.

Jóllehet egyelőre nem tudjuk, a vakcina megállítja-e a pandémiát, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy versenyzőink a szabályokat és az előírásokat betartva készülhessenek a megméretésekre.

Erős csapattal szeretnénk indulni a jövő májusi Európa-bajnokságon, és bár még nehéz lenne megmondani, hogyan fogunk szerepelni, biztos, hogy senkinek sem okozunk csalódást.

Melyek a szövetség céljai a következő évre?

Folytatjuk az év végén elindult tehetséggondozó-programunkat, amelynek részeként kiváló szakembereink tartanak ingyenes edzéseket a huszonkét év alatti versenyzőknek, hogy bevezessék őket sportágunk világába, erősítve ezzel utánpótlásbázisunkat. A jövőben azért dolgozunk, hogy gyermekválogatottunk továbbra is a világ élmezőnyébe tartozzon. Biztos vagyok benne, hogy lenyűgözően szerepelnek majd a világversenyeken. Az sem baj, ha nem nyernek aranyérmet, az ezüst- és a bronzérem is nagyon fényesen csillog. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a gyermekszakágban nemcsak a világbajnoki elsőség megszerzése az egyetlen célunk, hanem hogy rendkívül erős gárdával képviseltessük magunkat a nemzetközi porondon. Attól sem kell tartanunk, hogy női juniorversenyzőink rosszabbul szerepelnek jövőre, mint az idén, hiszen közülük sokan a világ élvonalába tartoznak. Ami pedig a férfiakat illeti, Nyircsák József is eséllyel pályázik a világbajnoki aranyéremre. Úgy szeretnénk felépíteni a juniorválogatottat, hogy tagjai a felnőttversenyeken is éremesélyesként vegyenek részt.

 

 

Az idei jelentősebb magyar vonatkozású nemzetközi versenyek közül a spanyolországi felnőtt testépítő- és fitnesz-világbajnokságról itt, az Európa-bajnokságról itt, míg a kolozsvári junior-vb-ről itt olvashatnak bővebben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.