Varga Csaba visszatér a Dhaulagirire

A nagyváradi sportember két év után ismét szeretne feljutni a Föld hetedik legmagasabb hegyére, amelynek megmászásával a korábban már útnak induló Klein Dávid és Suhajda Szilárd is próbálkozik.

Teljes titokban, de útnak indult Varga Csaba is, hogy megmássza a 8167 méter magas Dhaulagirit. Két évvel korábban, 2019 őszén is megpróbálta, de a kedvezőtlen időjárás miatt 7300 méterről visszafordult. A Föld hetedik legmagasabb hegye a nehezen mászható nyolcezresek közé tartozik, magyarként eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült feljutni rá, még 2006-ban.

A magyar turisták honismereti magazinműsora, a Hazajáró tájékoztatása szerint a nagyváradi sportember rövid, gyors tempójú expedícióra készül, mindössze egy kört szán az akklimatizációnak. Tervei szerint szeptember végén-október elején indítaná a csúcsmászást.

 

 

Varga Csaba az idén már a második nyolcezres expedíciójára vállalkozik, a tavasszal a Mount Everestre próbált feljutni, de napokon keresztül havazott a hegyen, lehetetlené téve a biztonságos mászást.

A Dhaulagirire további két honfitárunk is szeretne feljutni az ősszel. Klein Dávid és Suhajda Szilárd szeptember 1-jén indult útnak, már a hegyen tartózkodnak, és a trekkingezés keretében egyelőre 4340 méterre jutottak. Suhajda 2019 nyarán első magyar hegymászóként feljutott a 8611 méter magas K2-re, amivel 2015-ben és 2016-ban is megpróbálkozott.

 

Varga Csaba nyolcezres expedíciói, kizárólag pótlólagos oxigén használata nélkül

2013 – Gasherbrum II, Karakorum, 8035 méter, sikeres
2014 – Broad Peak, Himalája, 8051 méter, sikeres
2015 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikertelen, 7400 méterig jutott
2016 – Nanga Parbat, Himalája, 8125 méter, sikertelen, 6000 méterig jutott
2017 – Manaszlu, Himalája, 8163 méter, sikeres
2018 – Kancsendzönga, Himalája, 8586 méter, sikertelen, 8100 méterig jutott
2019 – Gasherbrum I, Karakorum, 8080 méter, sikeres
2019 – Dhaulagiri, Himalája, 8167 méter, sikertelen, 7300 méterig jutott
2021 – Mount Everest, Himalája, 8848 méter, sikertelen, 8000 méterig jutott

 

Címlapfotó: Kalifa

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.